Az idei a negyedik FISZ-táborom, sok szempontból mégis az első. Első alkalommal nem a líraműhelybe jelentkeztem, és első alkalommal fogadtam meg, hogy igyekszem kevésbé a vélt kényszerek alapján szervezni a táborbeli működésem: ez nagyrészt azt jelenti, hogy többször engedem meg magamnak, hogy elvonuljak, hogyha lemerül a szociális elemem.
Korábban is szerettem ide jönni, de nagy kő esett le a szívemről, amikor vasárnap reggelenként felszálltam a Királyrétről hazainduló kisvasútra: úgy éreztem, vége van annak az időszaknak, amikor teljesítenem kell. Ezért volt üdítő idén rájönni, hogy nem a FISZ-tábor lett nyugalmasabb és kevésbé ijesztő, hanem én változtam meg. A vonatra Agóts Matyival várakozunk, és már a peronon belefutunk Ocsenás Péter Bencéékbe. A kocsi alsó szintjéről felszűrődik Borbíró Bíborka és Csabay-Tóth Bálint jellegzetes kacagása, jó a nevetésükről felismerni őket.
A szegedi Törzsasztal Műhely berkeiből évről évre egyre többen érkeznek,
örömmel látom, hogy itt van Csermely Mátyás, akivel pár szegedi műhelyen már összefutottunk, és megismerhetem az otthoniak közül Boga Zsuzsit és Nagy Napsugárt is. Megérkezünk Királyrétre, felzsúfolódunk a helyi járatra, majd keresgéljük a szobánkat, olyanok vagyunk, mint a szárnyashangyák, akik a rajzásuk idején ellepik a járólapot, az asztalokat, a takarókat. Matyival és Pavlovits Gittával Szamosvári Bence, Galda Gábor és Dobosy Tímea szobája mellett lakunk. A tábor az ebéddel, a szervezők (Szirák Sára, Borbíró Aletta, Bordás Máté, Kiss A. Kriszta, Górász Péter és Juhász Tibor) és a programok bemutatásával, illetve Nádasdy Ádám hiányával kezdődik. Róla Juhász Tibi pár szóban meg is emlékezik, aztán felolvassa a Tanár úr Jól láthatóan lógok itt című versét. Eszünk, a rántott hús harmadik falatja után döbbenünk rá, hogy kifejezetten finom a kaja: mint később megtudtam, Szirák Sári és Bordás Máté közbenjárása miatt fejlődött ennyit. Köszönet nekik innen is!
Találkozom Endrey-Nagy Ágostonnal, aki idén már a FISZ csapatát erősítve, és nem műhelyezőként vesz részt a táborban. Így kevesebbet tudunk beszélgetni, mint tavaly, nincs lehetőség többedmagunkkal ittasan feküdni az aszfalton. Ágoston ehelyett a büfében osztja a söröket, fröccsöket, Jägert. A tábor ideje alatti szokásunk, a brainrot mémek küldözgetése azonban változatlan: idén egy emberi szájjal és lábakkal rendelkező galamb a téma, aki altatódalt suttog vagy az ürítés csodáiról énekel. Nem Ágoston az egyetlen ismerősöm, aki az idei táborban másképp vesz részt. Miután Borbíró Aletta is elnökségi tag lett, ő is egész nap sürög-forog, pörög, szervez. Fáradtnak tűnik, de úgy látom, mégis örömmel csinálja mindezt.
A víz a medencében bántóan hideg, mégis ellepjük, mint a bogarak a fűben felejtett, kávézásra használt repoharamat.
Miután egyedüli gyávaként az első merülés után kiiszkolok, Matyi azt mondja, úgysem merek karaterúgással bombát ugrani. Nekem persze ezután muszáj megcsinálnom. A pillanat tele van felszabadulással és félelemmel. Szorongok, hogy a napsugarak lebonthatják a tetoválásomat alkotó tintát a bőröm alatt, megcsúszhatok a medence szélén, betörhetem a fejem; a hideg víztől, amelyben mindenki más benne van, csak szimplán félek. Elrugaszkodom, a levegőben rúgásra nyújtom a lábam, kimerevített pillanat ez. A csobbanás után megkönnyebbülök, hogy nem csaptam le vízzel a medence szélénél ücsörgő Bíborkáékat. Annak különösen örülök, hogy Bíborral van alkalmunk párszor beszélgetni, kapok tőle egy Kormányos Ákos-kötetet is, ami a mindkettőnk számára kedves – állandó? – témáról, a testről szól.
Hamarosan kezdődik életem első FISZ-es kritikaműhelye. Az idei év arról szólt számomra, hogy rájöjjek arra, hogy a versírás erőltetése és kényszeressége szép lassan megölte az ihletem. Versek frontján most csend van nálam, jobb napokon tudom, rosszabb napokon pedig remélem, hogy ez hosszú távon segíteni fog. Öröm az ürömben, hogy a kritikaírási szkilljeim fejlesztésre szorulnak, erre pedig alig van jobb lehetőség, mint a FISZ-táborok kritikaműhelye.
A műhelyvezetők tekintetében sok a változás tavalyhoz képest:
a líraműhelyeket Terék Anna, Szőllőssy Balázs és Fehér Renátó vezetik, a prózaírók számára Mécs Anna, Moskát Anita és Juhász Tibor fognak tanácsokat adni. A fordítóműhely élén Patat Bence áll, minket, kritikusokat Balajthy Ágnes és Bódi Katalin, a Debreceni Egyetem oktatói fognak a helyes irányba terelni. Kiderül, hogy a délelőtti műhelyalkalmak nem egymás szövegeinek javításával, hanem egy-egy tematikus csomópont átbeszélésével fognak telni, ezekhez Kata és Ági már küldtek is nekünk beszélgetésindító cikkeket, kritikákat. A mai napot a megismerkedés mellett arra használjuk fel, hogy Lengyel Imre Zsolt, Szirák Péter, Smid Róbert és Balogh Gergő Rossz közérzet az irodalomtudományban és a kritikában? című kerekasztal-beszélgetéséből kiindulva tárgyaljuk meg azt, hogy kinek milyen viszonya, tapasztalata és ambíciója van a kritikaírással kapcsolatban. Az idő úgy elszalad, hogy Katának alig marad ideje kirakni a táskájából a mutatóba hozott temérdek folyóiratot. „Idefele felvásároltam az egész Relay-üzletet” – hozza tudomásunkra.
A délutáni progi főszereplője Terék Anna, akivel Szajbély Mihály beszélget. Megtudjuk, hogy Anna első alkotásai a Jó Pajtás című vajdasági lapban jelentek meg. Kiderül, hogy az irodalomhoz először egy kényszerhelyzetben került közel: a délszláv háború miatt kevés volt a szórakozási lehetőség. Korán részt vett iskolai magyar szakkörökön és fellépéseken, elmondja, hogy
a Vajdaságban a mai napig nagyon komolyan veszik a szavalóversenyeket.
Anna első kötetének megjelenése a Sziveri-díj megnyerésének köszönhető, amely nagy segítség volt a pályakezdésében. Ezután szóba kerül a szerző új könyve, a Jég. Elmondja, hogy mindig is vonzotta a koncepció, hogy egy verseskötetének szövegei egybefüggő történeteket adjanak ki. Szajbély rákérdez, hogy miért nem gondolkodott még regényíráson, Anna erre azzal felel, hogy mindig is béna volt a párbeszédírásban. A beszélgetés számomra legérdekesebb része az, amikor az alkotási folyamatra terelődik a szó. Anna elmondása szerint sok szövege születik a háború borzalmaival kapcsolatos emlékeiből. Előfordul, hogy erőszakos filmeket, esetleg kivégzésvideókat néz, a versek pedig az által születnek meg, hogy az így keletkezett túlzottan erőteljes érzéseit „lehasítja magáról”, emiatt tudja hideg fejjel megdolgozni őket. Terék szerint az erőszak, a másiknak okozott fájdalom a háború egyetlen univerzális realitása, amiből a háború minden szereplője ugyanúgy kiveszi a részét. „Az idegvégződések mindenkinél ugyanolyanok” – mondja.
A kifejezetten korrekt vacsora után Bognár Bandi, a Kolibri frontembere zenél nekünk. Elkezdődik a tábor legikonikusabb része, a büfében megnyitják szájukat a sörcsapok, én pedig bogárként csoportról csoportra verődve igyekszem minél több ismerősömmel felvenni az egy éve megszakadt beszélgetés fonalát. Elmaradhatatlan azonban a meccsnézés, a világ- és Európa-bajnokságok idejére én is fociszakértővé változom, pedig más időszakokban eszembe sem jut, hogy bekapcsoljak egy meccset. Az ebédlő egy eldugott, hátsó szobájában már sokan gyülekeznek egy meglepően nagy tévé előtt. Mi Matyival a hátsó sorba ülünk,
csak mi ketten szurkolunk az angoloknak,
attól szerencsére nem kell tartanunk, hogy a Messi-fanok megvernek, legfeljebb lesújtó pillantásokat kapunk tőlük, amikor örülünk egy gólnak. Felszabadító élmény a mindig komoly Fehér Renátót ünnepelni, halkan motyogni, káromkodni látni egy-egy helyzet után, mellettem ül, minden reakcióját közelről látom. Mire vége a meccsnek, megjön a késve érkező Pavlovits Gitta. Nemsokára a turistaszálló felé veszem az irányt, le tudom küzdeni a FOMO-t és a bűntudatot, amit azzal kapcsolatban érzek, hogy éjfél után nem sokkal elmegyek lefeküdni. A másnap reggeli jógát viszont négy éve simán bűntudat nélkül alszom végig, a reggelire is alig jutunk el.
A napot a kilencvenegy éves Fried István tanár úr előadása robbantja be,
aki meghazudtolhatatlan frissességgel és lelkesedéssel, megkérdőjelezhetetlen tudással mesél Márai Sándor életéről és életművéről. A színpadon Radnai Dániel tesz fel neki kérdéseket, aki később a kritikaműhelyen is csatlakozik hozzánk. Ez hamarosan el is kezdődik, Kovács Petra szövegével, aki Bán Zsófia új regényéről írt. A kritika átgondolt és sűrű, mi is elszöszölünk vele. Radnai Dani emlékezetes kifejezése talán ennek a szövegnek a kapcsán születik meg, a „hardcore líraértelmező gépezet” pontos kontextusára azonban egyáltalán nem emlékszem. Petrával később jót beszélgetünk, tippeket ad az esztétika mesterszakról az ELTE-n, miután elmondom neki, hogy oda szeretnék menni.
Csurulya Olívia esszéje kerül terítékre, amely a szűzkultuszról szól a középiskolai tantervben lévő művek vonatkozásában. Olívia csak most érettségizett, de már ez a második FISZ-tábora. Simon Betti kritikája következik, aki Keresztury Tibor Hűlt helyem című regényéről és az iróniáról gondolkodott. A sort Urbán Andrea kortárs verseskötetekről írt ajánlói zárják, amelyek olyan kompaktak és lekerekítettek, hogy igazán keveset kell rajtuk javítani. Andi a táborok és a kritikaírás tekintetében is veterán. Az ebéd alatt azzal cukkoljuk Szamosvári Bencét, hogy – az egyébként nagyon elegáns – felsője miatt úgy néz ki, mint a Széttörve című film huszonhárom személyiséggel rendelkező főszereplőjének Miss Patricia nevű személyisége.
A délutáni műhelyalkalmon L. Varga Péter teszi tiszteletét,
aki meghívott vendégként a popkultúra kutatásáról beszél. Szóba kerül a tömegkultúra és a popkultúra kifejezések disztingválásának szükségessége. L. Varga szerint előbbi a berögzült, klisék és termelési logika alapján működő kulturális folyamatokat jelenti, utóbbi pedig éppen azokat a műveket, amik ezen logikából lépnek ki és sokak által fogyasztottak. A „magaskultúra” és a populáris kultúra esetében az elválasztást azonban sem lehetségesnek, sem szerencsésnek nem látja, az elemzés szintjén legalábbis biztosan nem. Véleménye szerint a különbség csupán a különböző szférákhoz tartozó különböző elvárásrendszerekben rejlik. Ezek a témák nekem személy szerint is fontosak, túl sok ismerősömnek kellett már végighallgatnia, hogy mester alatt majd milyen kibaszott csodálatos tanulmányt írunk majd Vincze Szabolcs barátommal a Rick és Mortyról.
A csütörtök délutáni beszélgetésre a szervezők Markó Bélát hívták meg, akit Korpa Tamás kérdez. Markó mesél az őt fiatalkorában ért irodalmi benyomásokról, a József Attila-bűvöletben való szocializálódásról, arról, hogy Adyt és Berzsenyit milyen fontos és nagy költőnek tartja, inspirálódni mégsem tudott belőlük: „Adytól és Berzsenyitől nem is lehet tanulni. Olyan sajátos hang, páratlan pátosz jellemzi őket, irónia és önirónia nélküli költők, egyneműek, lendületesek, patetikusak” – mondja. Szó esik Markó Béla kivételes viszonyáról a formához, Korpa Tamás úgy fogalmaz,
az alkotók nagy része eszközként kezeli a formát, Markó pedig társként.
A vendég arról beszél, hogy számára a formában írás legnagyobb érdekessége és kihívása „a kötött formában megmutatni magunkat és a szabadság igényét”. Emellett azt is gondolja, a forma sokkal inkább életminta, mint a szabadvers, hiszen az életben is kötött a helyzetünk, a létező keretek által meghatározva kell érvényesíteni magunkat. A beszélgetés végén szó esik a költő jelentős politikai pályájáról is, és arról, hogy a politikai és az irodalmi nyelvhasználatnak milyen különbségei vannak.
A vers a költő szerint olyan értelemben „pontatlan”, hogy nem a mindennapi nyelvhasználathoz igazodik,
a politikai nyelv esetében pedig egészen más szempontokat kell figyelembe venni. Az este a megszokott módon megy tovább. Vérre menő vitába kerülünk Ágostonnal, hogy a zabrudi jó kaja-e, tele szájjal röhögünk Szélyes-Pál Dániel viccein, megbeszéljük, hogy Rezes Józsi milyen jó nagybácsi lenne. Simon Betti hidegen és precízen kijelenti, hogy ő ma este berúg, kezet is rázunk arra, hogy ad a pezsgőjéből. Erre később persze nem kerül sor, mert nem találkozunk össze, de az éjszaka egy pontján a dj-pult előtt találom magam, ahogy Desh-re táncolok. A gyengén villogó fények strukturálják a pillanataim, az egyikben kiszabadulok a testemből, a másikban a vibrálás és a szorongás a koponyámba zár.
FISZ-tábor, 1-2. nap, Szokolya-Királyrét, 2026. július 15-16.
A fotók a Fiatal Írók Szövetsége Facebook-oldaláról származnak.
